A mostani állapotra egyáltalán nem igaz az egyszerű szó. De hát mit is tudnék tenni? Ugyhogy csak leírom. Először is. Kikerültem a Gp főoldalára. Yes oké. Nagyon örültem neki. Itt is köszönöm a Gportálnak is és az eddigi látogatóknak is. Másodszor, mesélnem kell az elmúlt hétről. Ugye még a héten írtam a koliból. Rákövetkező napon elmentem a Pénteki munkámhoz szükséges szórólapokért, majd megnéztem a helyszínt, hogy hol érdemes majd szórni, stb.. Aztán visszatéptem koliba, és úgy döntöttem, hogy semmi értelmeset nem fogok csinálni. El is kezdtem kockulni, aztán jött csoportvezetőm, hogy nézzem meg a ballagást. Egy laza kis párbeszéd után arra jutottam, hogy nem megyek. De aztán megjelent szobatársam és vele kimentünk, és ott ragadtunk. Tök jó kis műsor volt. Aztán filmeztem, majd kajoltam, és beállított a másik szobatársam is, közbe az első elment már. Meg is lepődtem, hogy ő meg mit is keres itt? De aztán kiderült, hogy nem tudta szegény, hogy Pénteken zár a koli és ezért bejött. Ciki. De ez számomra is az volt. Vagyis nem az, hogy ő nem tudta, hanem, hogy Pénteken bezárt ez a szar. Ugyanis, Pénteken 10-től 6-ig dolgoztam, viszont a koli 4-kor zárt.A cuccaimat nem tudtam hova tenni, ezen sokat is törtem a fejem, hogy most mi tévő is legyek. Aztán megbeszéltem egy osztálytársammal, hogy ők elvinnék a cuccaimat amíg dolgozom, majd utánna visszahoznák. Viszont közbe jött valami és ez elúszott. Aztán szobatársam ajánlotta a Corvin pláza INGYENES! csomagmegörzőjét, hogy vigyem el oda, de nem tudja, hogy mikor nyit. Kissé megnyugodott a lelkem, hogy nah végre, nem muszáj cuccokkal együtt melóznom. Így feküdtem le csütörtökön, hogy majd korán kelek és elviszem a pakkjaimat. Igen ám, de a csomagmegörző 10-kor nyit ki csak, és ezt már az üzletben mondta el nekem a takarítónő. Hogy is nem gondoltam ezt előre? Végülis úgy ahogy voltam az összes cócmókommal elindultam a Bazilikához. Majd azokkal a nyakamba melóztam. Kegyetlen nap volt. Olyan fél öt fele felvonult a rendőrség és a katonaság zenekara, és előadást adott. Élveztem, csak a melóval nem haladtam, ugyanis a tömeg megállt egy helyen... Mindenesetre 6-ra már hulla voltam. Több nyelven megtanultam, hogy: -Köszönöm, nem kérem. Több külföldi oda jött hozzám, hogy ez neki nem kell, mert nincs rajta angol. De a legviccesebb az utolsó órában történt. Azt tudni kell, hogy minden óra 50. percétől egészig szünetem volt. Ilyenkor leültem a lépcsőre, és azon tűnődtem, hogy a fenébe nem kell pisilnem, nem vagyok éhes, és nem esem össze? Mikor felálltam a szünet után, nagy levegőt vettem, és belekezdtem az utolsó órába. Ekkor hírtelen oda ugrott mellém egy eléggé öregecske bácsi, és megkérdezte, hogy mégis mit csinálok? Válaszoltam neki, amennyire tudtam, de hála a fantasztikus angol tudásomnak és a nyelvérzékemnek, nem igazán értette meg, és megkérdezte, hogy beszélek-e angolul. Mondtam neki, hogy igen, de nem vagyok túl jó. Erre megkérdezte, hogy beszéle-e németül? Hát persze.... meg még Kínaiul, Franciául, Spanyolul, Oroszul, ...... Miután közöltem vele, hogy sajnálom nem értem mit mond, közbe pedig igen, de azt hittem így megmenekülhetek. De NEM! Meghívott egy italra, és mondta, hogy látszik rajtam mennyire fáradt vagyok, és inkább üljek le vele inni. Ööööhh.... igen, vén kujon máris kaptam a lehetőségen, és nem mentem sehova. Aranyosan mondtam neki, hogy köszönöm, nem kérek, és dolgoznom kell. Mire ő legyintett egyet, de folyamatosan bámult. Kicsit meg is ijedtem, hogy esetleg ő az ellenőr, de aztán el is hesegettem magamtól ezt a gondolatot. Meg lett nekem mondva, hogy 6-ig tartson ki a szórólap, ugyanis nem tudnak többet adni, viszont ne hagyhatom el hatig a helyszínt. Fél hat előtt 5 perccel már csak 7 db lapom volt, és az a fél óra valami kínszenvedés volt számomra. Közbe ugye lassacskán szórtam a lapokat, majd az utolsó két lapnál megálltam és megnéztem az időt... 30 volt kereken. A franc.... Úgy gondoltam, hogy még nem adom oda a maradék kettőt, hanem várok vele egy kicsit. Fel-alá járkáltam az előadás után egyre inkább ritkuló tömeg között, míg egyszercsak azt vettem észre, hogy egy-két ember elmegy mellettem, de Én folyamatosan körbe-körbe járkálok, kér papírral a kezemben. Most így belegondolva hihetetlenül hülyén nézhettem ki. Emlékszem, a bácsika melletti asztalnál egy idősődő pár ült, és felém mutogattak, és tisztán értettem: -Ő meg mit csinál? Mit csinálok? Hát nem egyértelmű? Feltalálom az új croisan ízesítést. Mindenesetre az utolsó fél óra nagyon lassan telt el, és 45-kor úgy döntöttem, hogy megszabauldok a két laptól és kivárom a hat órát, majd húzok a brantba. Így is tettem. Leültem, és amikor a Bazilika hatalmas harangja jelzett, hogy hat óra, megtámadtam a Keletit. Persze egy kis utazás keretében. Amíg oda utaztam azt vettem észre, hogy egyre többen megnéznek az utcán, főleg férfiak, és arra gondoltam, hogy áááh, fáradtan ilyen sexinek tűnök? De miután megérkeztem a Keletibe, megvettem az IC-re a jegyemet, majd elővettem egy pillanatra a telefonomat, és megláttam benne az arcom, rögtön tudtam mit is néztek ennyire. Az arcom és az orrom olyan szinten leégett, hogy csak úgy vöröslött mint a rák. Ennyit a sexi fáradtságról. Így utaztam végig haza, és este 11-re haza is estem. Egy gyors wc látogatás, még kajálás sem történt, csak úgy be estem az ágyba, és úgy ahogy beestem el is aludtam. Kis idő múlva arra keltem, hogy valaki bezárja az ajtómat. Aztán a távolodó léptekből felismertem apukámat. Másnap sokáig hagytak aludni. Ki is élveztem rendesen. Még lustálkodni is hagytak. Aztán jött a Vasárnap és már nem nézték el, hogy sokáig aludnék, vagy hogy nem is csinálnék semmit. A mai nap is forgalmas volt. Kereket cseréltem, kereket mostam, sofőrösdit játszottam egész nap, majd hogy teljes legyen a napi program, összekaptam anyukámmal. Már rég történt ilyen, úgyhogy szerintem már hiányolta. Mindenesetre holnap rokonlátogatóba megyünk, szóval, remek lesz.
Szerda reggel, nincs iskola, és az első alkalom, hogy ebből a szenzációsan szuper kollégiumból írom a mondandómat. Vagyis próbálkozom valami értelemmel megtölteni a semmit. Az utóbbi szenzációs szó teljes szarkasztikus hangsúllyal értendő. Tegnap kitaláltam egy másik foci kedvelő osztálytársammal, hogy nah akkor megnézzük a meccset. Le is foglaltam már 8 órakkor a TV-t, hogy senki ne akarjon nekem valami mást nézni. Persze maga a meccs 20 perces duma után indult csak el. Rohadt jó volt a meccs, közben csatlakozott hozzánk két csaj, akik a Chelse-nek szurkoltak, Mi meg ott Barca drukkerekként izgultunk néha tök hangosan, és mikor majdnem gól kerekedett persze a Chelse kapuban, és mégsem, akkor a két csajszi nagyot sóhajtott és azt mondta az egyik: -Huuh, ez meleg volt. Nah ekkor esett le, hogy itt bizony harc lesz. De nem lett, ugyanis jött a nevelőtanár fél 10-kor, hogy kapcsoljam ki a TV-t, mert már nem lehet nézni. Kérdezem tőle, miért nem lehet? Erre oda vágja nekem, hogy mert mindjárt 10 óra, és am. is mert azt mondta. Megvárta míg helyre rakom a székeket, meg ki kapcsolom a TV-t és csak utánna ment el. Pechemre még ő volt az ügyeletes tanár is, úgyhogy mikor benyitott az ajtón szokásomhoz híven pont utóvacsiztam fél 12-kor, és meg is jegyezte, hogy ilyenkor már nem kellene ennem, és hogy kapcsoljunk kis villanyt, jah meg kapcsoljuk ki a rádiót, de nem minthogyha olyan hangosan szólt volna. Komolyan mondom, ez felháborító. Jó, elhiszem, hogy vannak itt kicsik is, de basszus.... Aztán ma reggel korán akartam kelni, még úgy is, hogy nincsen első két órám. Ez a korán kelés 7:00-t jelentett volna, de olyan fáradt voltam, hogy csak fél óra múlva keltem ki az ágyból. Aztán ettem, és már mentem is a Máv-ba, mert elkellett intéznem pár dolgot. Oda fele a buszon a csuklóhoz lettem szorítva, és csak az nyugtatott, hogy viszonylag helyes fiatal férfiak körében voltam, nah meg szólt a zene a fülembe. Beértem a Máv-ba, majd az egyik elintézni való dolgomat el is intéztem, de miután felhívtam anyát, hogy ez és ez történt, akkor megkérdezte, hogy nah és azt elintézted? Én meg egyből elkezdtem szidni öregségem átkát, és azt, hogy ekkora hülye vagyok. Mindenesetre már vissza nem tudtam menni, mert már a buszra léptem fel, de telefonon majd megérdeklődöm, és ha úgy van vissza megyek jövőhéten. Visszafele volt helyem a buszon, és ahogy ültem, rám jött a gondolkozhatnék. Sok mindenre gondoltam. Néztem az épületeket, néztem az embereket. Ahogy megálltunk egy lámpánál az egyik kocsiban, egy férfi miután kivette sebességből a kocsiját, megigazította férfiasságát. Ekkor arra gondoltam, hogy férfiak.... De rengeteg haverom nem egyszer panaszkodott róla, hogy nem marad az egy helyben, és nekik ez már annyira természetes. Néztem a drágábbnál drágább ruhákban flangáló "kispicsákat" és "úrihölgyeket" és azon tűnödtem el, vajon melyik veszi a saját pénzéből ezt a sok márkás drága cuccot. Majd az öregekre tekintettem. Ahogy totyogtak át a zebrán belém ötlött, hogy ilyenkor milyen ártatlannak tünnek, de vajon fiatalkorúkban ők is csináltak valami eszméletlenül nagy hülyeséget? Aztán elgondolkoztam régebbi magamnak tett igéretemen és elképzelésemen, ahogy majd a gyermeke(i)mnek magyarázom, hogy olyan iskolát, munkahelyet válasszanak, amit igazán szeretnének, mert 1. nézzék meg Én is olyat választottam, és milyen jól érzem magam; 2. nézzék meg Én sem azt választottam, az álmom elúszott, és már nagyon sok mindent megbántam. Jelenleg mi áll fent? A második verzió. Ha ezt az iskolát elvégzem... akkor... mit is fogok csinálni? Hol? Azt hittem vannak terveim, igazi terveim, de sajnos nincsenek, és azok amiket csak úgy kigondoltam magamban az csak pillanatnyi megnyugvást eredményeztek. De valójában nem is akarom őket, mert nem küzdök értük. Csak tengek, és lengek. Tegnap este olyan jó lett volna kimenni csak úgy sétálni, de ugye nem lehetett mert 10 óra elmúlt, és nincs kimenőn. Néha ezen a helyzeten kacagnom kell. Sőt, hahotáznom. Kiolvastam egy újabb könyvet. Hamarosan az is felkerül majd ide ajánlóként a másik mellé. A címe : Merle Mesterségem a halál. Először nem igazán vágtam az eseményeket, először untam is, aztán mélyebben beleástam magam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy röpke 150 oldalt elolvastam egy huzamba, és ez rohadt jó. Egy német kisfiúból érett katonáról szól, aki szép lassacskán felsőbb szintre is lép. Sajnos a sztori az már nem a legkedvezőbb, de akit érdekel a német történelem, a háború, és minden "borzalmas" dolog ami hozzá tartozik az nem fogja egy könnyen letenni a könyvet. Rudolf a főszereplőnk, mindenen átmegy a könyv folyamán amin csak át lehet menni. Öngyilkos akar lenni, majd gyilkos lesz, majd aztán eléri a végzett. Lényegében ennyi. De azért illik elolvasni. Tegnap előtt éjszaka olvastam ki a könyvet, és miután lefeküdtem, még egy órán keresztül néztem a plafont. Ez volt éjjeli 12:00. Végre elaludtam, majd 01:33-kor (megnéztem az eset után az időt) rám esett a polcról az egyik füzetem, majd a tollam is. Pont háton feküdtem, szóval jól arcon csapott, a toll pedig a homlokomon koppant. Nekem első reakcióm az volt, hogy ez meg mi a szar volt? És a szemeim hírtelen kipattantak. Aztán körbe néztem a szobában, megnéztem valaki esetleg megdobott-e, de nem, csak úgy leesett. Mondjuk már olvasás előtt is láttam, hogy eléggé instabil állapotban van a polcon, de miért várt ennyi órát, hogy leessen? Mindenesetre utánna sikerült vissza aludnom, és semmi nyoma sem maradt. Szellemjárás. Munka miatt még nem hívtak, ez olyan lehangoló. Megint menni szeretnék egy újabb iskolaszövetkezethez, de nem tudom, hogy is lesz a mai nap. Ahhoz képest, hogy semmi sincs, mégis van. Ez körülbelül olyan, mint amikor megkérdezed valakitől: -Mizus? és erre ő ezt válaszolja: -Semmi különös. de innentől kezdve, be nem áll a szája. Nekem most be nem állt az ujjam. Kegyetlen humorom van. Ez a kép, hasonlít rám. Irigylésre méltó, és am. is, nem tudtam mi mást tegyek ki. Jah, a kis kezdő kép, pedig a háttérképem. Aki nem tudná Assassin's Creed nyusziban.
A jövőhetem valami nagyon-nagyon durva lesz. Rengeteg Zh, és rengeteg tanulás. Ezzel csak annyi a probléma, hogy utálok tanulni. De tényleg csak ennyi. Nem is tudom, hogy fogom ezt egyáltalán véghezvinni? Holnap reggel fel kelek, aztán neki állok. Legalábbis így tervezem. De kitudja még mi lesz belőle? Végre van internet a kollégiumban, de nem mondhatnám, hogy kihasználom teljes egészében. 11-kor eltűnik az internet, mert gondol egyet, és úgy érzi, hogy itt bizony most már alvás lesz. De ez azért lett be vezetve, mert hogy vannak 18 év alattiak is a kollégiumban. De azért már ez is több mint a semmi. Mennyi de, nem ugye? Akkor most tessék, jön a ét elmesélése. Először is a fantasztikus vissza utam. A vonatom, amivel jöttem Rákosligetnél elütött egy embert. Ezért a vonat 2 órát állt Ligeten, viszont Én nem vártam meg. A tömeggel együtt elindultam, hogy busszal folytassam tovább az utam. Szerencsére már Budapesten voltunk, így a buszra nem kellett jegy, hiszen volt bérletem. De Rákosliget..... hát szóval az az igazság, hogy nem is tudtam, hogy van ilyen. A vonat le tett számomra a nagy semmi közepén. Szóval tényleg a tömegre hagyatkoztam, illetve arra, hogy szinte majdnem minden második embert letámadtam, hogy helló hova mész? De aztán bele untam, hogy mindenki arra megy amerre Én, úgyhogy nem kérdezősködtem, hanem csak követtem a népet. Aztán Kökire akartunk menni, de nem engedték át a buszt a sorompón, így más busz után kellett néznem. A buszsofőr bácsi megmondta, hogy hova menjünk. Így elindultam Én is. Mostmár a tömeg eltűnt, és csak itt-ott kóválygott pár ember. Így kezdtem elveszettnek érezni magam, de aztán megláttam egy buszmegállót, és ahogy odaléptem, mellém állt egy busz, aminek a végállomása az Örs vezér volt. Ez az! Meg vagyok mentve. Onnan már sima az út. És még 10-ig beérek simán. Ugyanis 10-ig be kell érnie minden kolisnak, különben büntit kap, akinek nincs kimenője. Igen, ez bizony dedóóó. Tehát így telt a vasárnap. Aztán hétfőn megutáltam az életemet, a sulit, és mindent amit csak lehet. Rendőrségi ügyvitel óra. Kegyetlen. Az tényleg olyan, hogy minden bajom előjön, és hat tábla csoki nem hozza vissza az előtte lévő hangulatot.Utánna következett egy sensei óra, amin szinte eluntam az agyam, és csak tényleg a társaságnak köszönhetem, hogy nem haltam meg. Nah jó, ez már kemény túlzás, ennyire nem volt szörnyű a nap, de mégis! Aztán este lett internet, és yehóó. Kedd, nem is emlékszem. Csak annyi, hogy elmentem egy új iskolaszövetkezetbe, ahova be is léptem, de ahhoz képest, hogy konkrét munka miatt mentem, anélkül jöttem. Aznap oda fele kaptam egy sms-t a Rebusztól is, hogy új munkaruhát kapok, menjek be érte. Szerdán meg tettem, és imádom az új munkaruhámat! Ez bizony szarkasztikus mondat volt. Most már le sem tagadhatom munkába menet sem, hogy mit dolgozom. TESCO, Én így imádlak. Este volt még csoportfoglalkozásom is, ahol az ex szobatárs I. is részt vett. Hihetetlen mekkora szerencsétlen volt. Tök egyedül volt szokásához híven. De valahogy nem sajnáltam. Szemétség vagy nem, nem kevesett ártott nekem, szóval, most egye meg amit kifőzött magának. Terveztem, hogy év végén megírom C.-nek hogy milyen is valójában I. Azért nem most, mert tényleg tök egyedül vannak mind ketten, legalább egymásnak ott vannak. Ugye, milyen aranyos vagyok. Viszont undorító amiket kiírnak egymásnak fb-re, úgy hogy am. utálják egymást. Persze ezt nem Én látom, csak mondják, mert I. már nem ismerősöm. Így nem látom miket ír ki, de nem is érdekel. Csütörtök pedig elment, unalmasan, de itthon vagyok végre. Anda, tegnapra ígértem a bejegyzést, de mégis mára sikeredett, azért ne haragudj. Most se idézet, se zene, hanem egy fantörpikus kép. Sztem szuper jó.
AJÁNLOM AZ OLDALT
A mostani állapotra egyáltalán nem igaz az egyszerű szó. De hát mit is tudnék tenni? Ugyhogy csak leírom. Először is. Kikerültem a Gp főoldalára. Yes oké. Nagyon örültem neki. Itt is köszönöm a Gportálnak is és az eddigi látogatóknak is. Másodszor, mesélnem kell az elmúlt hétről. Ugye még a héten írtam a koliból. Rákövetkező napon elmentem a Pénteki munkámhoz szükséges szórólapokért, majd megnéztem a helyszínt, hogy hol érdemes majd szórni, stb.. Aztán visszatéptem koliba, és úgy döntöttem, hogy semmi értelmeset nem fogok csinálni. El is kezdtem kockulni, aztán jött csoportvezetőm, hogy nézzem meg a ballagást. Egy laza kis párbeszéd után arra jutottam, hogy nem megyek. De aztán megjelent szobatársam és vele kimentünk, és ott ragadtunk. Tök jó kis műsor volt. Aztán filmeztem, majd kajoltam, és beállított a másik szobatársam is, közbe az első elment már. Meg is lepődtem, hogy ő meg mit is keres itt? De aztán kiderült, hogy nem tudta szegény, hogy Pénteken zár a koli és ezért bejött. Ciki. De ez számomra is az volt. Vagyis nem az, hogy ő nem tudta, hanem, hogy Pénteken bezárt ez a szar. Ugyanis, Pénteken 10-től 6-ig dolgoztam, viszont a koli 4-kor zárt.A cuccaimat nem tudtam hova tenni, ezen sokat is törtem a fejem, hogy most mi tévő is legyek. Aztán megbeszéltem egy osztálytársammal, hogy ők elvinnék a cuccaimat amíg dolgozom, majd utánna visszahoznák. Viszont közbe jött valami és ez elúszott. Aztán szobatársam ajánlotta a Corvin pláza INGYENES! csomagmegörzőjét, hogy vigyem el oda, de nem tudja, hogy mikor nyit. Kissé megnyugodott a lelkem, hogy nah végre, nem muszáj cuccokkal együtt melóznom. Így feküdtem le csütörtökön, hogy majd korán kelek és elviszem a pakkjaimat. Igen ám, de a csomagmegörző 10-kor nyit ki csak, és ezt már az üzletben mondta el nekem a takarítónő. Hogy is nem gondoltam ezt előre? Végülis úgy ahogy voltam az összes cócmókommal elindultam a Bazilikához. Majd azokkal a nyakamba melóztam. Kegyetlen nap volt. Olyan fél öt fele felvonult a rendőrség és a katonaság zenekara, és előadást adott. Élveztem, csak a melóval nem haladtam, ugyanis a tömeg megállt egy helyen... Mindenesetre 6-ra már hulla voltam. Több nyelven megtanultam, hogy: -Köszönöm, nem kérem. Több külföldi oda jött hozzám, hogy ez neki nem kell, mert nincs rajta angol. De a legviccesebb az utolsó órában történt. Azt tudni kell, hogy minden óra 50. percétől egészig szünetem volt. Ilyenkor leültem a lépcsőre, és azon tűnődtem, hogy a fenébe nem kell pisilnem, nem vagyok éhes, és nem esem össze? Mikor felálltam a szünet után, nagy levegőt vettem, és belekezdtem az utolsó órába. Ekkor hírtelen oda ugrott mellém egy eléggé öregecske bácsi, és megkérdezte, hogy mégis mit csinálok? Válaszoltam neki, amennyire tudtam, de hála a fantasztikus angol tudásomnak és a nyelvérzékemnek, nem igazán értette meg, és megkérdezte, hogy beszélek-e angolul. Mondtam neki, hogy igen, de nem vagyok túl jó. Erre megkérdezte, hogy beszéle-e németül? Hát persze.... meg még Kínaiul, Franciául, Spanyolul, Oroszul, ...... Miután közöltem vele, hogy sajnálom nem értem mit mond, közbe pedig igen, de azt hittem így megmenekülhetek. De NEM! Meghívott egy italra, és mondta, hogy látszik rajtam mennyire fáradt vagyok, és inkább üljek le vele inni. Ööööhh.... igen, vén kujon máris kaptam a lehetőségen, és nem mentem sehova. Aranyosan mondtam neki, hogy köszönöm, nem kérek, és dolgoznom kell. Mire ő legyintett egyet, de folyamatosan bámult. Kicsit meg is ijedtem, hogy esetleg ő az ellenőr, de aztán el is hesegettem magamtól ezt a gondolatot. Meg lett nekem mondva, hogy 6-ig tartson ki a szórólap, ugyanis nem tudnak többet adni, viszont ne hagyhatom el hatig a helyszínt. Fél hat előtt 5 perccel már csak 7 db lapom volt, és az a fél óra valami kínszenvedés volt számomra. Közbe ugye lassacskán szórtam a lapokat, majd az utolsó két lapnál megálltam és megnéztem az időt... 30 volt kereken. A franc.... Úgy gondoltam, hogy még nem adom oda a maradék kettőt, hanem várok vele egy kicsit. Fel-alá járkáltam az előadás után egyre inkább ritkuló tömeg között, míg egyszercsak azt vettem észre, hogy egy-két ember elmegy mellettem, de Én folyamatosan körbe-körbe járkálok, kér papírral a kezemben. Most így belegondolva hihetetlenül hülyén nézhettem ki. Emlékszem, a bácsika melletti asztalnál egy idősődő pár ült, és felém mutogattak, és tisztán értettem: -Ő meg mit csinál? Mit csinálok? Hát nem egyértelmű? Feltalálom az új croisan ízesítést. Mindenesetre az utolsó fél óra nagyon lassan telt el, és 45-kor úgy döntöttem, hogy megszabauldok a két laptól és kivárom a hat órát, majd húzok a brantba. Így is tettem. Leültem, és amikor a Bazilika hatalmas harangja jelzett, hogy hat óra, megtámadtam a Keletit. Persze egy kis utazás keretében. Amíg oda utaztam azt vettem észre, hogy egyre többen megnéznek az utcán, főleg férfiak, és arra gondoltam, hogy áááh, fáradtan ilyen sexinek tűnök? De miután megérkeztem a Keletibe, megvettem az IC-re a jegyemet, majd elővettem egy pillanatra a telefonomat, és megláttam benne az arcom, rögtön tudtam mit is néztek ennyire. Az arcom és az orrom olyan szinten leégett, hogy csak úgy vöröslött mint a rák. Ennyit a sexi fáradtságról. Így utaztam végig haza, és este 11-re haza is estem. Egy gyors wc látogatás, még kajálás sem történt, csak úgy be estem az ágyba, és úgy ahogy beestem el is aludtam. Kis idő múlva arra keltem, hogy valaki bezárja az ajtómat. Aztán a távolodó léptekből felismertem apukámat. Másnap sokáig hagytak aludni. Ki is élveztem rendesen. Még lustálkodni is hagytak. Aztán jött a Vasárnap és már nem nézték el, hogy sokáig aludnék, vagy hogy nem is csinálnék semmit. A mai nap is forgalmas volt. Kereket cseréltem, kereket mostam, sofőrösdit játszottam egész nap, majd hogy teljes legyen a napi program, összekaptam anyukámmal. Már rég történt ilyen, úgyhogy szerintem már hiányolta. Mindenesetre holnap rokonlátogatóba megyünk, szóval, remek lesz.
Szerda reggel, nincs iskola, és az első alkalom, hogy ebből a szenzációsan szuper kollégiumból írom a mondandómat. Vagyis próbálkozom valami értelemmel megtölteni a semmit. Az utóbbi szenzációs szó teljes szarkasztikus hangsúllyal értendő. Tegnap kitaláltam egy másik foci kedvelő osztálytársammal, hogy nah akkor megnézzük a meccset. Le is foglaltam már 8 órakkor a TV-t, hogy senki ne akarjon nekem valami mást nézni. Persze maga a meccs 20 perces duma után indult csak el. Rohadt jó volt a meccs, közben csatlakozott hozzánk két csaj, akik a Chelse-nek szurkoltak, Mi meg ott Barca drukkerekként izgultunk néha tök hangosan, és mikor majdnem gól kerekedett persze a Chelse kapuban, és mégsem, akkor a két csajszi nagyot sóhajtott és azt mondta az egyik: -Huuh, ez meleg volt. Nah ekkor esett le, hogy itt bizony harc lesz. De nem lett, ugyanis jött a nevelőtanár fél 10-kor, hogy kapcsoljam ki a TV-t, mert már nem lehet nézni. Kérdezem tőle, miért nem lehet? Erre oda vágja nekem, hogy mert mindjárt 10 óra, és am. is mert azt mondta. Megvárta míg helyre rakom a székeket, meg ki kapcsolom a TV-t és csak utánna ment el. Pechemre még ő volt az ügyeletes tanár is, úgyhogy mikor benyitott az ajtón szokásomhoz híven pont utóvacsiztam fél 12-kor, és meg is jegyezte, hogy ilyenkor már nem kellene ennem, és hogy kapcsoljunk kis villanyt, jah meg kapcsoljuk ki a rádiót, de nem minthogyha olyan hangosan szólt volna. Komolyan mondom, ez felháborító. Jó, elhiszem, hogy vannak itt kicsik is, de basszus.... Aztán ma reggel korán akartam kelni, még úgy is, hogy nincsen első két órám. Ez a korán kelés 7:00-t jelentett volna, de olyan fáradt voltam, hogy csak fél óra múlva keltem ki az ágyból. Aztán ettem, és már mentem is a Máv-ba, mert elkellett intéznem pár dolgot. Oda fele a buszon a csuklóhoz lettem szorítva, és csak az nyugtatott, hogy viszonylag helyes fiatal férfiak körében voltam, nah meg szólt a zene a fülembe. Beértem a Máv-ba, majd az egyik elintézni való dolgomat el is intéztem, de miután felhívtam anyát, hogy ez és ez történt, akkor megkérdezte, hogy nah és azt elintézted? Én meg egyből elkezdtem szidni öregségem átkát, és azt, hogy ekkora hülye vagyok. Mindenesetre már vissza nem tudtam menni, mert már a buszra léptem fel, de telefonon majd megérdeklődöm, és ha úgy van vissza megyek jövőhéten. Visszafele volt helyem a buszon, és ahogy ültem, rám jött a gondolkozhatnék. Sok mindenre gondoltam. Néztem az épületeket, néztem az embereket. Ahogy megálltunk egy lámpánál az egyik kocsiban, egy férfi miután kivette sebességből a kocsiját, megigazította férfiasságát. Ekkor arra gondoltam, hogy férfiak.... De rengeteg haverom nem egyszer panaszkodott róla, hogy nem marad az egy helyben, és nekik ez már annyira természetes. Néztem a drágábbnál drágább ruhákban flangáló "kispicsákat" és "úrihölgyeket" és azon tűnödtem el, vajon melyik veszi a saját pénzéből ezt a sok márkás drága cuccot. Majd az öregekre tekintettem. Ahogy totyogtak át a zebrán belém ötlött, hogy ilyenkor milyen ártatlannak tünnek, de vajon fiatalkorúkban ők is csináltak valami eszméletlenül nagy hülyeséget? Aztán elgondolkoztam régebbi magamnak tett igéretemen és elképzelésemen, ahogy majd a gyermeke(i)mnek magyarázom, hogy olyan iskolát, munkahelyet válasszanak, amit igazán szeretnének, mert 1. nézzék meg Én is olyat választottam, és milyen jól érzem magam; 2. nézzék meg Én sem azt választottam, az álmom elúszott, és már nagyon sok mindent megbántam. Jelenleg mi áll fent? A második verzió. Ha ezt az iskolát elvégzem... akkor... mit is fogok csinálni? Hol? Azt hittem vannak terveim, igazi terveim, de sajnos nincsenek, és azok amiket csak úgy kigondoltam magamban az csak pillanatnyi megnyugvást eredményeztek. De valójában nem is akarom őket, mert nem küzdök értük. Csak tengek, és lengek. Tegnap este olyan jó lett volna kimenni csak úgy sétálni, de ugye nem lehetett mert 10 óra elmúlt, és nincs kimenőn. Néha ezen a helyzeten kacagnom kell. Sőt, hahotáznom. Kiolvastam egy újabb könyvet. Hamarosan az is felkerül majd ide ajánlóként a másik mellé. A címe : Merle Mesterségem a halál. Először nem igazán vágtam az eseményeket, először untam is, aztán mélyebben beleástam magam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy röpke 150 oldalt elolvastam egy huzamba, és ez rohadt jó. Egy német kisfiúból érett katonáról szól, aki szép lassacskán felsőbb szintre is lép. Sajnos a sztori az már nem a legkedvezőbb, de akit érdekel a német történelem, a háború, és minden "borzalmas" dolog ami hozzá tartozik az nem fogja egy könnyen letenni a könyvet. Rudolf a főszereplőnk, mindenen átmegy a könyv folyamán amin csak át lehet menni. Öngyilkos akar lenni, majd gyilkos lesz, majd aztán eléri a végzett. Lényegében ennyi. De azért illik elolvasni. Tegnap előtt éjszaka olvastam ki a könyvet, és miután lefeküdtem, még egy órán keresztül néztem a plafont. Ez volt éjjeli 12:00. Végre elaludtam, majd 01:33-kor (megnéztem az eset után az időt) rám esett a polcról az egyik füzetem, majd a tollam is. Pont háton feküdtem, szóval jól arcon csapott, a toll pedig a homlokomon koppant. Nekem első reakcióm az volt, hogy ez meg mi a szar volt? És a szemeim hírtelen kipattantak. Aztán körbe néztem a szobában, megnéztem valaki esetleg megdobott-e, de nem, csak úgy leesett. Mondjuk már olvasás előtt is láttam, hogy eléggé instabil állapotban van a polcon, de miért várt ennyi órát, hogy leessen? Mindenesetre utánna sikerült vissza aludnom, és semmi nyoma sem maradt. Szellemjárás. Munka miatt még nem hívtak, ez olyan lehangoló. Megint menni szeretnék egy újabb iskolaszövetkezethez, de nem tudom, hogy is lesz a mai nap. Ahhoz képest, hogy semmi sincs, mégis van. Ez körülbelül olyan, mint amikor megkérdezed valakitől: -Mizus? és erre ő ezt válaszolja: -Semmi különös. de innentől kezdve, be nem áll a szája. Nekem most be nem állt az ujjam. Kegyetlen humorom van. Ez a kép, hasonlít rám. Irigylésre méltó, és am. is, nem tudtam mi mást tegyek ki. Jah, a kis kezdő kép, pedig a háttérképem. Aki nem tudná Assassin's Creed nyusziban.
A jövőhetem valami nagyon-nagyon durva lesz. Rengeteg Zh, és rengeteg tanulás. Ezzel csak annyi a probléma, hogy utálok tanulni. De tényleg csak ennyi. Nem is tudom, hogy fogom ezt egyáltalán véghezvinni? Holnap reggel fel kelek, aztán neki állok. Legalábbis így tervezem. De kitudja még mi lesz belőle? Végre van internet a kollégiumban, de nem mondhatnám, hogy kihasználom teljes egészében. 11-kor eltűnik az internet, mert gondol egyet, és úgy érzi, hogy itt bizony most már alvás lesz. De ez azért lett be vezetve, mert hogy vannak 18 év alattiak is a kollégiumban. De azért már ez is több mint a semmi. Mennyi de, nem ugye? Akkor most tessék, jön a ét elmesélése. Először is a fantasztikus vissza utam. A vonatom, amivel jöttem Rákosligetnél elütött egy embert. Ezért a vonat 2 órát állt Ligeten, viszont Én nem vártam meg. A tömeggel együtt elindultam, hogy busszal folytassam tovább az utam. Szerencsére már Budapesten voltunk, így a buszra nem kellett jegy, hiszen volt bérletem. De Rákosliget..... hát szóval az az igazság, hogy nem is tudtam, hogy van ilyen. A vonat le tett számomra a nagy semmi közepén. Szóval tényleg a tömegre hagyatkoztam, illetve arra, hogy szinte majdnem minden második embert letámadtam, hogy helló hova mész? De aztán bele untam, hogy mindenki arra megy amerre Én, úgyhogy nem kérdezősködtem, hanem csak követtem a népet. Aztán Kökire akartunk menni, de nem engedték át a buszt a sorompón, így más busz után kellett néznem. A buszsofőr bácsi megmondta, hogy hova menjünk. Így elindultam Én is. Mostmár a tömeg eltűnt, és csak itt-ott kóválygott pár ember. Így kezdtem elveszettnek érezni magam, de aztán megláttam egy buszmegállót, és ahogy odaléptem, mellém állt egy busz, aminek a végállomása az Örs vezér volt. Ez az! Meg vagyok mentve. Onnan már sima az út. És még 10-ig beérek simán. Ugyanis 10-ig be kell érnie minden kolisnak, különben büntit kap, akinek nincs kimenője. Igen, ez bizony dedóóó. Tehát így telt a vasárnap. Aztán hétfőn megutáltam az életemet, a sulit, és mindent amit csak lehet. Rendőrségi ügyvitel óra. Kegyetlen. Az tényleg olyan, hogy minden bajom előjön, és hat tábla csoki nem hozza vissza az előtte lévő hangulatot.Utánna következett egy sensei óra, amin szinte eluntam az agyam, és csak tényleg a társaságnak köszönhetem, hogy nem haltam meg. Nah jó, ez már kemény túlzás, ennyire nem volt szörnyű a nap, de mégis! Aztán este lett internet, és yehóó. Kedd, nem is emlékszem. Csak annyi, hogy elmentem egy új iskolaszövetkezetbe, ahova be is léptem, de ahhoz képest, hogy konkrét munka miatt mentem, anélkül jöttem. Aznap oda fele kaptam egy sms-t a Rebusztól is, hogy új munkaruhát kapok, menjek be érte. Szerdán meg tettem, és imádom az új munkaruhámat! Ez bizony szarkasztikus mondat volt. Most már le sem tagadhatom munkába menet sem, hogy mit dolgozom. TESCO, Én így imádlak. Este volt még csoportfoglalkozásom is, ahol az ex szobatárs I. is részt vett. Hihetetlen mekkora szerencsétlen volt. Tök egyedül volt szokásához híven. De valahogy nem sajnáltam. Szemétség vagy nem, nem kevesett ártott nekem, szóval, most egye meg amit kifőzött magának. Terveztem, hogy év végén megírom C.-nek hogy milyen is valójában I. Azért nem most, mert tényleg tök egyedül vannak mind ketten, legalább egymásnak ott vannak. Ugye, milyen aranyos vagyok. Viszont undorító amiket kiírnak egymásnak fb-re, úgy hogy am. utálják egymást. Persze ezt nem Én látom, csak mondják, mert I. már nem ismerősöm. Így nem látom miket ír ki, de nem is érdekel. Csütörtök pedig elment, unalmasan, de itthon vagyok végre. Anda, tegnapra ígértem a bejegyzést, de mégis mára sikeredett, azért ne haragudj. Most se idézet, se zene, hanem egy fantörpikus kép. Sztem szuper jó.
